Egyéb

Szaturnusz Plútó találkozása

Érzem.

Már egy ideje itt van velem…

Azzal kezdeném, hogy én abban hiszek, hogy a Föld nevű bolygónk állandóan változik, fejlődik. Merem remélni, hogy vele együtt mi emberek is. Bíznom kell abban, hogy a régóta hiányzó felnőtté érésnek, a közös felelősségvállalásnak eljött az ideje.

Sok oldalon lehet olvasni a január 12-én létrejövő együttállásról. Miért olyan különleges ez most? Mert több száz éve volt utoljára ilyen állás. Két lassú mozgású bolygóról van szó, akik kb. 30-40 évente találkoznak. A zseniális @AstroSky programmal megnéztem, hogy legutoljára 1982. novemberében a Mérlegben, 1947. augusztusában, az Oroszlánban, előtte 1914-1915-ben a Rák jegy elején találkoztak. A Bak jegyben 1284. december 27-ig kell visszaugranunk az időben. Ettől olyan izgalmas ez. (Várom történész ismerőseim beszámolóit az adott korról!)

Maga ez a tranzit azt mutatja, hogy a világban gyökeres átalakulás megy végbe, (igen, történik, nem csak fog), inkább világi szinten várhatóak események, változások, mint személyi szinten. A Szaturnusz leckéje mindig nehéz, a Plútó meg maga a pusztítás, gondoljunk csak egy földcsuszamlásra.

Akkor miért van az, hogy többen is a fáradságról, a növekvő nyomásról, a depresszióról, a halálfélelemről, a kilátástalanságról, a végtelen keretek közé szorításról beszélnek? A személyes megélés, leckék, törések akkor jöhetnek, ha ez az együttállás az egyén horoszkópjának érzékeny pontjára helyezkedik, ezek lehetnek a Kos, Rák, Mérleg, Bak jegy 22°. Jöhetnek! Még ez sem biztos, mert az egyén születési képletében is kell erre utalásnak lennie. (Így ilyen jellegű kérdésekre csak személyes konzultáció keretében javaslom keresni a válaszokat). Az erős Bak, Skorpió energiákkal rendelkezők vannak a legjobb helyzetben. Még ha meg is gyűri őket ez az együttállás, hamar lerázzák magukról a hamut.

Viszont mindenki horoszkópjában van egy rész, egy életszíntér, aminek a jegyháttere a Bak. Itt jöhetnek a vizsgák, amire megkaphatjuk a „pecsétünket”. Számomra ez egy olyan esemény, amely megváltoztatja az embert, és ezért életének hátralévő részét is megváltoztathatja.

A mostani időszakban növekedett a félelem és szorongás érzése. Lássuk, kinek melyik területen. Nem tudom ezt könnyebbé tenni, de talán ez az írás segíthet a félelmeink fegyelmezésében.

I. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Az egyén átveheti az irányítás abban, hogy a külvilág milyennek lássa őt. Olyan erőt képvisel, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hogyan fogja ezt kezelni? Megfélemlíti a környezetét? Talán. Másokat fog szilárdan támogatni? Ez a tranzit megterhelheti a fizikai testet (törhet, reccsenhet, szálkásodhat). Az biztos, hogy nyomást gyakorol, hogy a mélyben rejtőző erőtartalékokhoz is hozzáférjen az egyén, aminek a létezéséről nem is tudott. (Országunk, népünk)

2. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Hatással lehet pénzére, értékeire és/vagy vagyonára, képességeire, önértékelésére. Nem azt jelenti, hogy oda a fényűzés, de lehet, hogy kevesebbel kell majd beérnie. Dönthet úgy is, mint egy felelős ember, hogy kevesebbel beéri. (Eladja a 3. sportkocsit a garázsból, a mallorca-i magánnyaralót, nem vesz minden héten fastfashion ruhadarabot, avokadot stb..) Javítson inkább az önértékelésén és kevesebb tárgyra lesz szüksége. (nemzeti vagyon, bankok, adó)

3.házban Szaturnusz- Plútó együttállás

A szavak ereje. A fölösleges pletykálkodásért most megkaphatja a karót. Blokkolódhat a kommunikáció minden fajtája (számítógép, telefon, hangszálak) Felelősséggel tartozunk azért is, amit kimondunk, leírunk, megosztunk a facebookon. Az adott szó szentsége.

Óvatosan a testvérekkel és a szomszédokkal. Ez egy olyan helyzet, amikor egy ember elnémítja magát, mert a beszéde félelmetes lehet. Mondj kevesebbet. Többet jelent!

Közlekedés. Tényleg mindenhová kocsival kell járni? Minden felnőtt korú családtagnak külön autóra van szüksége? Magyarországon a járműveknek átlagéletkora 14 év. Benzin, dízel vagy elektromos? Még mindig messze vagyunk a választól, mert rossz helyen keressük. (Közlekedés, rádió, tv, újság)

IV. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Ez durva! Ha erős családod vagy érzelmi alapod van, akkor minden rendben. Sajnos sok embernek hiányzik. Ürességet érezhetnek, mélyen. Gombócot a gyomrukban. Ez az érzés késztetheti őket arra, hogy mélyre ássanak. Le a gyökerekig. Vagy még mélyebbre. Aki ismer ilyen embereket, támogassuk őket érzelmileg . (Középület, mezőgazdaság)

5. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Hmmm. Véletlen terhesség? Alkalmi szexet szerettél volna, de most viselned kell a következményeket. De nem csodálkoznék, ha számost viszony, kaland, szeretői kapcsolat kiderülne. Amúgy van kreatívabb dolog a világon, mint egy új életet létrehozni? (Színház, iskolák, születések száma)

6. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Féltheti az egyén az egészségét, főleg az idősebbek. A sok föld energia rendszert vihet a napi rutinba, egészségesebbé alakíthatja az étkezést. Tudjuk irányítani a szokásainkat? Evés, ivás, dohányzás, fű, pornó? (Miért kell napjában 3* húst ennünk?) A másik napi gyilkos az aggódás. Mindenért aggódunk. Egy jól szervezett nappal, munkarenddel, pénzügyi tervvel megelőzhetjük. Dolgozz okosan. Egyszerűen. (dolgozók, közegészségügy)

VII. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Félhet attól, hogy elveszíti a partnerét. Vagy, hogy soha nem lesz társa. Ezek megtörténhetnek, minthogy az is, hogy mélyebb elköteleződést vállal a partnerével. Nagyon sok ember van, akik nem értékelik a másikat addig a pillanatig, míg az élet térdre nem kényszeríti őket. Amikor ez megtörténik, akkor kezdődhet el a gyógyulásuk. Lehet, hogy tehernek fogják megélni a partnerüket, vagy ők fognak terhet jelenteni nekik. Mindegy. Cipeld. (külügy)

8. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Ha valaki úgy gondolta eddig, hogy neki nincs „patólógiája”, akkor most kapaszkodjon! Bizony jöhet a cucc a tudattalanból. A szorongás szorongása.  Itt is a felelősségvállalás lesz a kulcs. Tessék szakemberhez fordulni és bátran segítséget kérni. Megfordulhat a fejében a saját halála, szülei halála, öröklés vagy annak hiánya…(halandóság, öngyilkosság)

9. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Ez a tranzit megváltoztathatja a hitrendszerét. Nehéz megmondani, hogy ez hogyan nyilvánul meg. Lehet, hogy eddig úgy gondolt magára, mint a világ közepe. Most meglátja a dolgok valódi méretét. A hiedelmektől megszabadulhat, helyére valós, igazi, mély hit kerül. (vallás, bíróság)

X. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Ha választhatnék egy házat, ahová ez az együttállás kerüljön, akkor az ez lenne. A csúcson vagy. Az ég tetején, a fényben. Remélhetőleg akinek ilyen állása van nem lopott, csalt, hazudott azért, hogy odajusson, mert ha igen, akkor csúnya nagy zuhanás lesz belőle. (államfő, kormány)

11. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

Fél, hogy elveszíti a barátaid ebben az időben? Valószínűbb, hogy csak a számukat kell csökkenteni. Én azért remélem, hogy nem, mert ha ez megtörténik, akkor szörnyen fájdalmas lesz. Ügyelni kell arra, hogy ne árulja el barátait. Mindenképpen támogassa őket. „Életre szóló barátságokat” eredményezhet. (parlament, államkincstár)

12. házban Szaturnusz- Plútó együttállás

„A sötét éjszakába akkor kerül a lélek, mikor utánanyúl Isten, hogy a kezdők közül, azaz a szellemi úton még elmélkedők közül kiemelje és a haladók, azaz a szemlélődő lelkek útjára helyezze óvatosan, hogy azután a tökéletesek, vagyis az Istennel már egyesülő lelkek között találhassa magát.”

(fegyház, javítóintézet, nép titkos ellenségei)

Aki idáig elért az olvasásban, az megtudhatja, hogy a dőlt betűs részek a mundán asztrológia szerinti területek egy országra vonatkozóan. Aki ismeri Magyarország születési képletét, gondolkodhat rajta, merre is tart kicsiny országunk…

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük