„Kösd meg a tevédet, és bízz Istenben!”

Arész – görög hadisten, Zeusz és Héra fia. Az ádáz hadakozásnak, a dühödt öldöklésnek volt az istene; ebben különbözött Athénétől, aki a bölcsen vezetett, győztes és honvédő háborút pártfogolta. Rendszerint két fiával, Phobosszal és Deimosszal (‘gyűlölet’ és ‘félelem’) vonult csatába. Mivel vak dühvel csapott bele minden harcba, gyakran alulmaradt, főleg Athénéval szemben.

Az antik világ és a mai között mindössze egy lényeges különbség van: régen tudatosan áldoztak az isteneknek, ma pedig öntudatlanul. Ezek az áldozatok legalább annyira hatásosak, mint a tudatosak, de az már megkérdőjelezhető, hogy értelmesebbek-e? Egyre nagyobb energiákra van szükségünk, hogy az 5 perces társadalomban talpon tudjunk maradni. (Egy információra 5 percig képes figyelni a nép, utána új izgalom kell) Valójában nincs túl nagy különbség a bennszülött törzs harci tánca, a futballrajongók agresszív drukkolása, a közösségi oldalakon tapasztalható személyeskedő kommentháborúk és politikusaink legprimitívebb síkon harcias beállítottsága között: mindannyian a Mars ősprincípiumának áldoznak.

Fel kellene ismerni, hogy az agresszió bizonyos szempontból mindig aktuális és nem szabadulhatunk meg tőle. Modern társadalmunkban hallgatólagos megegyezés van arról, hogy az agresszió gonosz és rossz dolog, ugyanakkor saját bőrünkön érezhetjük, hogy nincs, ami jobban uralná az életünket. A vágyaink kielégítésének tüze lángol, fűti, izzítja át életünket. Nagyot akarunk cselekedni, emlékezeteset, hatalmasat. Minden pillanatban akarjuk a nagy diadalt, hogy elsők legyünk, győztesek, megcsináltuk. Azonnal világgá kürtöljük a teljesítményünket.

Jelenleg a klímakatasztrófák mellett már más tüneteket is produkál a Föld, ezek az életmódra és a helyi túlnépesedésre adott reakciói. Mást sem tettünk az elmúlt évtizedekben, mint melegágyat készítettünk a vírusoknak és egyéb kórokozóknak. Gondoljunk arra, hogy rengeteg ember él összezsúfolva a világ különböző részein (Makaó, Monaco, Szingapúr, Hongkong, Gibraltár, Bahrein, Vatikán stb.), az illegális vadállatpiacra (kígyó, denevér, tobzoska), és 2,4 milliárd ember még mindig alapvető higiéniai feltételek nélkül él – beleértve 946 millió embert, akik a szabadban végzik el szükségleteiket (UNICEF, 2015). A biológus szerint a vírus nem más, mint egy nagyon sikeres homokszem a gépezetben. Titokban, halkan és csendben kijátssza az elhárító rendszert, becserkészi az elhárító létesítményeket. Ügynök, kém, terrorista, kis fehérjébe csomagolt géndarab, amely leszakadt egyszer, össze-vissza sodródott a világban, és véletlenül bekerült valaki más szervezetébe, azt átprogramozta arra, hogy őt sokszorosítsa. A gazdatest saját sírját ásta meg, saját belsejében kénytelen volt ellenségeit előállítani. Átvitt értelemben ez az önmagunk megteremtésének problematikájáról tanúskodik. Az immunrendszer dolga, hogy felvegye a harcot, mozgósítsa az ellenállórendszer maradék haderejét. Sokszor meg is teszi sikerrel, azokkal a vírusokkal szemben, amelyeket már jól ismer.

Az agresszió őselvével szemben tanúsított csekély tisztelet, és vonakodásunk attól, hogy az őt megillető elismerésessel adózzunk neki, a Marsot folyton sötét utakra kényszeríti. Tele van a világunk haraggal. Lakásainkba zárt, állatok módjára hörgő emberek vagyunk. Nem tetszik a rendszer, amiben élsz? Nem akarsz korlátokat? Nem akarsz maszkot? Nem akarsz oltást? Senki ne döntsön helyettem! Kard ki kard! Gyerünk, fegyverbe, lázadjunk, tüntessünk, kommentlejünk, húzzuk le a maszkot az orrunkról, döntsük meg a regnáló hatalmat! Néha tényleg nem látszanak az indokok, nem értjük, mi miért van. Mintha sok minden egyszerűen csak dacból történne. Ismerős? Tanultál, olvastál már olyanról, hogy egy erőszakos, manipulatív, elnyomó, félelemben tartó, mesterségesen létrehozott előkelőséget bárki is megdöntött erőszakkal, és utána hosszan tartó béke és szeretet honolt a világon?

A bölcs ember érettsége a csendes és passzív távollétben rejlik, nem a látványos küzdelemben. A harcban és dühös méltatlankodásban már milliárdok haltak meg, miközben az igaz ügyért ontották maguk és ellenségeik vérét. Mindhiába. A világ egyre kegyetlenebb, és aljasabb lett az évezredek alatt. Jusson eszünkbe, amikor harcolunk, bármilyen ügyért, pont azt a rendszert támogatjuk, ami erőszak és elégedetlenkedés alapú.

Helytállás, önrendelkezés és saját életcélunk végrehajtása, amelyért érdemes harcolni. Álljunk fel a kommentfotelekből és cselekedjünk. Az új, saját kontinensünkre lépés több bátorságot, kezdeményezést és erőt igényel, mint bármi más. Változzunk, jöjjünk ki minél előbb a félelmeinkből, építsünk magunknak erős, szeretet és tisztelet alapú önképet. Váljunk jó emberré. Legyenek jók a szándékaink, legyen tele a fejünk jó gondolatokkal. Jó szavakkal és tettekkel forduljunk a másikhoz. Ennél semmi sem fontosabb.

 „Ember, vonulj ki csendben a küzdőtérről, mert ott a szeretetnek semmi dolga nem akad. Aki harcolni akar folyton, mert bőszült elégedetlenkedését, igazát, fontosságát, feltűnőségét, konokságát, jelentéktelenségtől való félelemében jelentőségét bizonygatni akarja, annak soraiba ne állj, mert elveszted a lelkiséged legnagyobb kincsét, a bölcsességedet. A jó és erkölcsös életet még sosem harcolta ki senki, azt elnyerni lehet a békés szeretet és elfogadás útján.” / Lao Ce – Tao te King/