Hosszú csend

Hosszú ideje csendben voltam. Egyszerűen túl nagy volt a zaj. Minek írjam le újra és újra ugyanazokat az analógiákat, amiket bárhol el lehet olvasni? A kommunikáció túlságosan agresszívvá vált –

nemcsak a neten, hanem sajnos a való életben is.

Az oldalak működtetése is megváltozott: a tényleges párbeszéd megszűnt. Vagy elindul a veszekedés-cunami egy poszt alatt, vagy az oldal tulajdonosa válik kiskirállyá, és kitilt mindenkit, aki nem ért vele egyet vagy merészel kérdezni. Az algoritmusok programozása olyan mélységekbe süllyedt, hogy már nem volt (és most sincs) energiám a robotokkal küzdeni. Gyakorlatilag az én pici oldalam már a maradék kedves olvasóimhoz, barátaimhoz sem jut el.

Aztán tegnap Németh Piros megosztotta a csoportjában az egyik régi írásomat. Fura volt újra olvasni. Lehet, ma már máshogy írnám meg. De aztán rájöttem: ez az én szűrőmön keresztül íródott. Nem azért kezdtem el írni, mert írói vénával születtem, vagy mert így akartam ügyfeleket szerezni. Egyszerűen csak segít rendbe rakni magamban azt a sok impulzust, ami nap mint nap ér.

Most új, 12 éves ciklus indul az életemben. Itt állok a küszöbön, miközben még mindig zajlik az előző 12 év szálainak elvarrása és elengedése. Próbálok leltárt készíteni: honnan indultam, és hol tartok most?

2013. július 14-én indult az újabb Jupiteri kör. Szeptemberben kezdte Bori az iskolát – most épp érettségizik. Akkor már négy éve tanítottam az egyetemen, a rutin megvolt. A kiégés 2015-ben kezdődött, 2017-ben pedig fel is mondtam. Előbb pihenés, majd különböző próbálkozások egyéni vállalkozóként: tanítottam felzárkóztató felnőttoktatásban szobafestő-mázolókat, három évig jártam Kelet-Magyarországot műszaki tanácsadóként, majd beültem egy építészirodába. A munka problémamegoldó részét élveztem – az állandóan gyártott problémákat kevésbé. Egy projekt lezárása után felálltam és eljöttem. (A projektvezető fiatalember azóta sajnos motorbalesetben elhunyt.) 2020-ban diplomát szereztem, így már mérnök-tanár is vagyok.

A gyerekeink kijárták az általánost, majd a gimnáziumokat. Sári Budapestet választotta új otthonául – kettős a kapcsolata vele: hol szereti, hol undorodik tőle. Bori beleszeretett a röplabdába, mindent megtesz, hogy az élete része maradhasson. 2014-ben jártunk először Szlovéniában nyaralni. Azóta a „macskás kemping” lett a nyári otthonunk. Jó érzés oda visszatérni.

Az elmúlt 12 évben rengeteg új tudást szereztem, melyek valódi felnőtt barátságokat is hoztak. Megtanultam hennázni, voltam nemzetközi konferencián, befejeztem az asztrológiai tanulmányaimat (egy kicsit tanítottam is). Haptoterapeuta lettem, ami elvezetett a vízi világhoz: így lettem watsu basic diák. Tanultam dúláktól, pszichológusoktól, jártam sok családállításon és rebirthingen. Voltam csendtáborban, WFC-on Goda Gáborral. Túráztam, futottam, jógáztam, tanultam tai chit. A legnehezebb időkben, amikor kellett az erő, még crossfitre is jártam.

Az egészségügyi vonal is meg lett rendesen rángatva. 2018 januárjában elveszítettük nagyit rákban. Aztán jött a világ lezárása. Két kis kamasszal itthon – amikor épp azt kellett volna megtapasztalniuk, hogy kik is ők a kortársaik visszajelzései alapján – nagyon nehéz volt. A férjemnek gerincsérve lett, amit műteni kellett, mert a gyógytorna nem segített. Rehabilitáció, majd egy kulcscsonttörés. Újabb rehabilitáció.

Az én testem 2015-ben kezdett jelezni. Lassulás, fáradtság, alattomos kis hízás. Elbagatellizáló válaszok orvosoktól és barátoktól. Erről majd egyszer írok bővebben. Jelenleg ott tartok, hogy pajzsmirigy-alulműködést diagnosztizáltak, hormont kell szednem. Ennek beállítása folyamatban van. Hogy a perimenopauza volt előbb, vagy az alulműködés, azt már csak a Jóisten tudja. Napi szinten változó hormonokkal megtalálni az egyensúlyt a hétköznapokban? Minden reggel úgy indul, hogy: „na, mi lesz ma a meglepetés?” Néha dühös vagyok, néha végtelenül elkeseredett, néha kínomban nevetek. És van, hogy mozdulni sincs erőm.

2025. június 26-án indul a következő 12 év. A lányaim kiröppenésével egy olyan életszakasz kezdődik, amilyen utoljára talán az egyetemi éveim alatt volt. Vannak elhatározásaim: nem fogok intézkedni a lányok életében, nem osztok tanácsot – csak ha kérik. Furcsa lesz, hogy nem kell hozni-vinni, etetni, szidni, tanítani, főzni, mosni rájuk.

A felszabaduló időt szeretném magamra fordítani. Azokat az erőforrásokat, amiket az elmúlt 12 év alatt kiépítettem, összeszedtem, megtapasztaltam – most szeretném használni. Beépíteni a mindennapokba.

Ezért írtam most. Mert nekem szükségem van rá.
Megtisztelsz vele, ha elolvasod.
Ha van kérdésed, vagy javaslatod, hogy miről írjak – bátran írd meg!

Miért a 12 év?
Nyilasként a Jupiter fennhatósága alatt állok – ő pedig 11,86 év alatt kerüli meg a Napot.