Egyéb
-
Perimenopausa
Késztetésem van rá, hogy írjak a perimenopauzáról, mert még mindig alig tudunk róla valamit. Ami meg kiderül, arról vagy nem beszélünk, vagy ha mégis, akkor suttogva, pironkodva, mintha valami szégyellnivaló kis magánügy lenne – miközben nők milliói érzik úgy, hogy szétesnek. Nem vagyunk hisztisek. Nem vagyunk túlérzékenyek. Egyszerűen csak történik valami, amiről ideje van őszintén beszélni. A „perimenopauza” szó két részből áll: a peri görög eredetű előtag, ami azt jelenti, hogy „körül” vagy „valami környékén”. A menopauza szó a görög „mḗn” (hónap) és „paûsis” (szünet) szavakból. Vagyis a perimenopauza szó szerint azt jelenti: a menstruáció elmaradásának időszaka körüli idő. Ez az az átmeneti fázis, amikor a női hormonrendszer elkezd változni,…
-
A matematika bosszúja
#szubjektív Napok óta beszédtéma a mesterséges intelligencia. Most épp Dragomán Györgynek írt egy érettségiző: butaságokat kamuzott az AI a tételhez. A megítélése egészen széles skálán mozog. Van, aki szerint az ördög műve, más meg jókat beszélget vele, vagy épp vicces képeket gyárt: ki ne próbálta volna már, milyen alpesi turistaként vagy Greta Garboként? Megint a régmúltból indulok. Nyitott, mindenre kíváncsi gyerek voltam, szerettem iskolába járni. Voltak logopédiai problémáim – akkoriban ezzel senki nem foglalkozott, inkább gúny tárgya lett. Nagyon korán megtanultam olvasni, de a magyar nyelvtan mégis nehezen ment. Épphogy elértem a közepes szintet. Aztán ötödik osztályban jött egy tanár, aki bemagoltatta velünk a nyelvtani szabályokat: szótő + toldalék +…
-
Hosszú csend
Hosszú ideje csendben voltam. Egyszerűen túl nagy volt a zaj. Minek írjam le újra és újra ugyanazokat az analógiákat, amiket bárhol el lehet olvasni? A kommunikáció túlságosan agresszívvá vált – nemcsak a neten, hanem sajnos a való életben is. Az oldalak működtetése is megváltozott: a tényleges párbeszéd megszűnt. Vagy elindul a veszekedés-cunami egy poszt alatt, vagy az oldal tulajdonosa válik kiskirállyá, és kitilt mindenkit, aki nem ért vele egyet vagy merészel kérdezni. Az algoritmusok programozása olyan mélységekbe süllyedt, hogy már nem volt (és most sincs) energiám a robotokkal küzdeni. Gyakorlatilag az én pici oldalam már a maradék kedves olvasóimhoz, barátaimhoz sem jut el. Aztán tegnap Németh Piros megosztotta a csoportjában…
-
Plágium
Többnyire szellemi munkát végző emberként szíven ütött egy dolog a napokban. Annyira bántotta az igazságérzetemet, hogy billentyűzetet ragadtam, írtam, hívtam, nyomoztam és most épp egy cikket írok róla. „Plágium főnév <A szerzői jog kialakulása óta> más személy szellemi alkotásának eltulajdonítása, az általa megalkotott műnek v. részeinek felhasználása az eredetire v. a szerzőre való hivatkozás nélkül; szellemi lopás, tolvajlás.” (bizalmas) Más személy ötletének, gondolatának átvétele, felhasználása, eljárásának, módszerének utánzása, ill. az így átvett, felhasznált, mást utánzó, nem eredeti ötlet, eljárás, mód(szer). 1 Sok helyen dolgoztam, sok munkaterületre látok rá, így most ezekről írok egy kicsit. EGYETEM Minden hallgatónak, aki sikeresen végigverekedte magát a felsőoktatás buktatóin, szakdolgozatot, diplomamunkát kell írni a legvégén. Ha…
-
Csend Tábor
A hétvégén négy napos Weight Flow Contact és Csend elvonuláson voltam a Három Kincs Völgye, A Teljes Valóság Taoista Egyesület tanyáján. Zajos tavaszon vagyunk túl, sok munka, digitális oktatás, digitális tanulás és egy államvizsga. Úgy éreztem, szükségem van a csendre, hogy újra halljam a belső hangom és a karantén mellékhatásaként jelentkező emberi kapcsolataim minőségét is tisztába tegyem. A weigt flowról pár gondolat a megalkotójától, Goda Gábortól: A “weight” vagyis “súly” kifejezés elsősorban a testre, a jelen fizikai valóságunkra utal, ugyanakkor a test és a Föld kapcsolatára. Ez a gravitáció. Súlyunk azért van, mert a Földön élünk. A “súly” tehát azt jelenti, hogy itt élünk a Földön a testünkben, és ez…
-
Gyökerek és sebek közt
Ez most nem a szokásos asztrológiai bejegyzés lesz. Fontosabbnak érzem, hogy megosszam veletek, hogy vagyok most itthon, a karanténban. Mi egy kicsit korábban kezdtük. A kisebbik lányom nem bírta a nyomást, a félelemkeltés, ahogy megjelent hazánkban a vírus, beteget jelentett. 32 napja itthon. Ránk omlott valami ismeretlen. Felszabadító pihenéssel kezdtük. 4 nap itthon, aztán megyünk suliba, dolgozni. De jött a rendelet. #maradjotthon. Megoldjuk valahogy. Laptopok, telefonok elő, Kréta, Redmenta, google szoba, skype, messenger, hang out’s letölt, betölt, regisztrál. Lehetne kérdezni, hogy ez mind? Igen. Mindenki, tanár, diák, oktató, főnök a számára legegyszerűbbnek tűnő megoldáshoz nyúlt. Azonnal átestünk a virtuális világba. Bevallom, szétcsúsztam. Nagyon nagy lett a zaj.Küzdöttem a gyerekeim etetésével,…